Elmaradás… és megvan a témám(!).. :)

Megint rég írtam, de már tudom miről kívánok írni… de először is hagy kívánjak mindenkinek (mert nem tettem) Boldog Karácsonyt és Boldog újévet utólag is

Tehát most már tudom miről is fogfőképp szólni ez a blog :

Úgy is  sokszor vannak “érdekes” álmaim, így igyekszem megosztani veletek amit csak lehet, és nekem is jó lesz ez egyfajta naplószerűségnek, hogy emlékezzek rájuk… ehh…  Van egypár kényesebb is, de nem bánom, azokat is megosztom innentől kezdve…

Sok érdekes (számomra legalábbis) álomra lehet majd számítani, persze ezek eljövetele véletlenszerű, és megfigyelésem szerint leginkább csoportokban történik az esetemben… vannak időszakok amíg majdnem minden éjszaka álmodok, és vannak amikor hetekig semmi… nem értem, de vannak

Sajnos azt tudni kell, hogy nem mindig emlékszem az egész álmomra, csak esetenként egy-egy részletre emlékszem néhányból … de hát semmi sem tökéletes… És van bennem egy furcsaság is, ha az álmomban esetleg “természetfeletti” képességeket is használok (előfordul néha) akkor a mellkasom szokott kicsit fájni.. misztikus és rejtélyes jelenség … engem nem zavar, de most páran biztos felhőzöngenek, hogy “na persze, ezt csak beképzeled” … lehet.. olyankor részben sokszor felébredek erre a fájdalomra, de nem is igazán fájdalom, inkább szorító, vagy égető érzésnek mondanám… Csak azt nem tudom minek beszélek ezekről, a valóságban lehet, hogy nem tenném meg akárkinek, mert mégis csak érdekesen néznének rám miatta.. De jó is ilyenkor ez az anonimitás … Most már csak bele kell kezdenem, de megjegyzem, hogy néha lehet, hogy előfordul, hogy más dolgok is felkerülnek ide, azaz nem csak az álmaim (pl. van egy jegyzetem, abba a gyors gondolatmeneteimet szoktam lejegyezni magamnak, időnként majd lehet abból is bemásolok részleteket ):
Jöjjön a legutolsó álmomból egy részlet:

Nem emlékszem szinte semmire, csak 1 jelenetre igazán: Van egy ajtó előttem nyitott állapotban az ajtó mögött pedig van egy ember (legyen ő az ember1), előttem és az ajtó között egy másik ember fekszik ájultan (legyen ő az ember2), és egy harmadik szintén van köztem és az ajtó között épp elrohan (ember3).. volt egy ember mögöttem is, a félelemtől összeroskadva azt hiszem (ember4).

Tehát a következő történt:

Az ember1-nek volt egy gépfegyvere amit elejtett, és mikor az leesett elkezdett lőni minden merre az ajtón keresztül (később megfogta a gépfegyvert és szintén lőtt tovább) az ember2 ájultan feküdt (emlékeim szerint a’szem én ütöttem le) az ember3 menekül a golyózápor elöl (ő már nem lényeges), a mögöttem lévő ember4 az én barátom akit megakarok valahogy védeni, mikor elkezdődött a lövés a gépfegyverrel az ajtón keresztül (mivel nem láttam hova mutat a fegyver) elkezdtem aggódni, hogy megakarom védeni ember4-et, de lehetetlen ha nem tudom hova tart a golyó… az előttünk fekvő embe2 már felfogott pár sorozatot, de a golyók íve egyre magasabbra jött, így már-már feléje ért ember2 fekvő magasságának (ember3 addigra messze futott)… ekkor valahogyan felgyorsítottam magamat (biztos, hogy nem az időt lassítottam le, így éreztem én lettem hipergyors… ekkor éreztem talán azt hiszem a valóságban a mellkasomban lévő szorítást, az álmomban nem fájt, nem éreztem, de tudtam, hogy fáj… ) és láttam még a golyókat a levegőben… láttam ahogy egyre közeledik felénk (felém és ember4 felé) és mikor éreztem, hogy eltalálná őt (magamat nem féltettem, úgy éreztem kitudom kerülni, hisz gyorsabb voltam a golyónál) lenyomtam a földre (ember4et)… innentől arra emlékszem, hogy innentől visszaállt az idő, és néhány pillanat múlva felébredtem, mert még mindig volt nyoma a fájdalomnak, bár már elmúlóban volt…

Nem  ez az első olyan álmom ahol természetfeletti képességeket használtam, és a valóságban éreztem ennek utóhatását… volt már, hogy verekedtem és a harcban szerzett sérüléseimnek megmaradt a nyoma, bár igaz ez csak egyszer volt, és az is egy karcolás formájában… így lehet, hogy csak megkarmoltam magam, bár az akkor eléggé furcsán pont ott ahol megvágott az ellenfél karma… de ez már egy másik történet

Ennyit kívántam mondani… Hogy ki hiszi el, és ki nem azt nem tudom, de én számomra ez megtörtént…

Üdvözlettel:

Gabu