Címke: Elmélkedés

Tolerancia?

Tolerancia mások iránt.. csak a történelmet kell megnézni, mert ez az ország kimondottan egy “k*basz*tt olvasztótégely”.. kezdve azzal, hogy a Hunok eredetileg mongolid jellegű (magasságú, felépítésű, arcszerkezetű) emberek voltak, akik idefelé is már mindenkivel keveredtek (rabolták is az útbaeső falvak asszonyait és fiatal fiait, és sajátként “beépítették” onnantól).. azt többször is majdnem kihalt a “magyar vér” ilyen-olyan vészben és környékbeli országokból telepítettek be népeket…

Ezek alapján.. sose értettem honnan a népben ez az idegengyűlölet. (török elnyomás, habsburg uralom, majd oroszok… tudom én, de nem érdekel, ezek nem azok az idők már).. a mai világban az a nemzet aki egyedül akar boldogulni (főleg ha kicsi) nem tud (nincs ezt hova ragozni). Nem tud elég erős lenni gazdaságilag, hogy “jelentős” súlya legyen a piacon és ne “kihasználás” tárgya. Ez által együtt kell dolgozni (ez az EU lényege), de ez esetben kultúrális különbségek adódhatnak, amivel szemben ha nem toleráns az ember, akkor nem lesz együttműködés. Ez kizárja a lehetőséget, ha gyűlölünk másokat, nem fogjuk megérteni, nem “érezzük át” a lényeget, az együttműködés ténylegesen lehetetten, és ott lesz az egész ahol a part szakad… a britekkel pl. a brexit sehogy se végződhet jól, összeségében veszítenek vele, a munkaerő hiány miatt a külföldiek (akik ellen szavaztak) meg még is maradnak (még ha kisebb mennyiségben is, de “kell valaki” aki megcsinálja azt a munkát amit ők nem akarnak, vagy nincs elég ember rá)… ezen kívül kicsit se sikerül olyan kereskedelmi pozíciókat kiharcolni se EU-val, de USA-val, se Kínával mint amit akartak, de még az Oroszokkal se (hogy a nagyobb nemzeteket említsem, az EU-n kívül USA, Kína és Oroszország is adta alájuk a lovat, hogy “váljatok ki”.. persze, nekik jó a gyenge britt ársadalom és az is jó ha EU gyengül.. enyhén USA pl. mézesmadzagot is elhúzta előttük ilyen meg olyan jó kereskedelmi egyezményekkel majd brexit után.. azt semmit se kaptak belőle 😀 ).

De visszatérve a toleranciára. Egymástól tanulnunk kell kultúrálisan.. Pl. nekünk Magyaroknak nem ártana megtanulnunk a Németek szorgalmát 🙁 … De lehetne akár csak az utcák és közterek tisztaságát is megfigyelni

Na de a tolerancia (mostmár tényleg).. Empatikusnak kell lenni elsősorban megtudni és megérteni a másik helyzetét, “mi készteti esetleg” arra amit amit tesz. Miért teszi.

Meg kell értenünk másokat. Bele kell élni magunkat a helyzetükbe, akadály lehet persze az, hogy nem ismerjük a környezetet és kultúrát, nem értjük meg miért nem fogunk kezet egy Japán emberrel vagy öleljük meg csak úgy.. csak azt látjuk, furcsa és hajlong és mosolyog (esetleg). Persze ez egy két irányú út és másik oldalról is szükséges alkalmazkodás (ez az esetek többségében jellemző is).. akár keveredés.. talákoztam Japánnal aki pl. meghajolt majd kezetfogott (és így mindkét kultúra “jóllakott”.. mondhatni)..

Tudom, léteznek nemzetek akikkel “nehezebb”, a bőrszíne sötétebb vagy épp világosabb így eleve “távolról gyanús”. Nehéz a beidegződött “kultúrálisan tanult” szokásoktól elvonatkoztatni és nagyjából “tiszta lapot” adni valaki felé.. de amikor már a másik kultúrájú gyermeket is “gyűlőljük” az már végkép túlzás. A liberális megnevezés szitokszó lett itthon az elmúlt 25 éveben, dolgoztak is rajta. De hát nem volt nagy munka, hisz a korábbi a magyarokba beidegződött “idegen ellenesség” jó alapot adott.. a liberális ugyanis nyitottabb (ha nem csak annak mondja magát) és ha képes együttműködni (jobban) egy olyannak aki itt “idegen” akkor neki a barátja és biztos ide akarja hozni, ez által “őrült” … nagyon-nagyon leegyszerűsítve a támadási alap lényegét.

Ez ellen küzdeni nem tudok, megérteni kell a dolgot, átlátni a felszínes “ál-liberális” embereken akik csak hírnév miatt azok, vagy azokon akik uszításra használják a kifejezést. Utóbbi sok van, bizonyos körökben ha mondja magáról valaki, hogy liberális, egyből Soros barátja lesz és ördögként kezelik (egyesek talán meg is égetnék).

 

De majd lesz valahogy, mindig van valahogy. Egy dolog biztos és az a változás. A kultúrák keverednek és a népek is ezáltal.. A globális problémákon csak közösen lehet segíteni, nem feltétlen kizárólag a helyi erőforrásokból. Ha a gond mindenkit érint (és érint), önzés azt mondani (és a probléma elbagatelizálása), hogy “oldják meg ők”. A népvándorlás (nevezhetjük így) egyre erősebb lesz az elkövetkezendő években, a víz is egyre nagyobb gond lesz (hol kevés, hol sok).. együtt okoztuk a gondot (még ha nem is mi hanem elődeink kezdték), csak együtt lehet megoldani és kezelni a tüneteket. Ha nem, az emberiség kihalhat (háború az élhető földért?), de legalábbis a társadalom és gazdasági rendszer megszűnhet létezni jelen formájában a rendszerek hírtelen összeomlásától.. ezt elkerülni úgy lehet ha megértjük egymást, a problémákat, és együtt oldjuk meg azt amit csak lehet. Még messze vagyunk ettől, de vannak jó jelek, hogy talán nem reménytelen a helyzet és túlélheti a társadalom, persze változva, a jelen életmód megszünhet egy az egyben (nagyobb felelőség kell).

 

Végül is, eléggé összefüggnek a dolgok…

Dízel VS Benzin VS jövő

A téma indító az alábbi videó volt:

..és akkor az elképzelésem, hogy hogy lesz ez a jövőben:

Ha a dízel és benzin rendszereknek vége lenne ez lehetne: a benzin/dízel hibrid jármű szerintem kb. a vicc, sose lesz hosszú távon megtérülő, egyszerűen túl bonyolult technikailag (amíg újak addig ok, de a karbantartás idővel nem lesz kifizetődő)..

hibrid maximum oly módon képzelhető el szerintem, hogy mint egy hatótáv növelő egység legyen benne egy motor és generátor az adott járműben (így elég a járműnek 1 hajtáslánc, ami “egyszerű”).

Kamionoknál, teherautóknál egyértelműen a hidrogén lehet a megoldás, városba kisebb áru szállítóknál esetleg elektromos vagy igény esetén hatótáv növelt hidrogén/elektromos.

Személyautóknál, a “városi futkorászós” autó kategóriáknál elektromos, olyan amit “országútra” is terveznek az esetleg hidrogén… kettő között a kettő “keveréke”.

Egyenlőre ez.. de ha az energia tárolás gondja megoldódna az elektromos járműveknél (nem, a lítium sose lesz szerintem a jó megoldás … “nehéz”, kicsi az energiasűrűség és “lassú”), esetleg valamilyen “elektrolitos” folyadék formájában, még ha “fix” tartályba helyezve is (vannak ilyen tesztek, folyadékként “tárolt” energia, ami “lemerül” és a kúton leszívva “feltöltöttet” lehet visszatölteni a helyére… de elvileg eléggé “reaktív” a holmi és az az egység ami “feldolgozza” a folyadékot nemesfémet tartalmaz és úgy is csak pár ezer kilométert bír ki majd csere…), addig az elektromos csak korlátozottan fogja elhagyni a városok határait…
a hidrogén baja meg az, hogy csak olyan járműnél éri meg ami sokat fut, mert senki se szereti ha a “tankja” idővel magától kiürül a hőtágulás miatt (fránya hidrogént erősen hűtve tárolható csak hatékonyan a járműben, különben “kicsi a sűrűség”)… na meg nem lennék hidrogénautó közelében ha egynek a tartálya megsérül … kamion/teherautó esetén jobban védhető mint személyautóban…

EU vagy veled vagy nélküled, de inkább veled

Ezért kell erősíteni az EU-t és az országok EU-n belüli szerepét, hogy a tényleges országhatár ne számítson.
A nemzetérdekek erősödése csak a határokon belüli más nemzetiségűek elleni ellenséges fellépést és viszályt növeli, nem mellesleg rontja az EUban való együttműködési esélyeket.
 
Más korszakokat élünk, az Európában való országok egyedül mind gyengék, a világgazdaságban jelentéktelenek, a nagy nemzetek keresztül tudnak taposni rajtuk, USA, Kína, Oroszország (utóbbinak ezért nem is érdeke egy erős EU, ott tesz ellene keresztbe ahol csak tud).
 
Meg kell érteni egyedül már nem megy, de ha együtt vagyunk akkor nem számítanak a határok … valamit fel kell adni persze abból ami most van, de ez nem egyenlő azzal, hogy feladja az ember a nemzeti “érzéseit”, a kulturális hovatartozását, ezen hagyományokat lehet ápolni.. ha érdemes persze.. De látni kell, sokszor a szomszéd országok népétől sokban nem különbözünk, a sorsunk sokszor “hasonlóan” alakult, mégis miért vagyunk akkor sokszor ellenségek ha lehetnénk barátok is (mert pár embernek más az érdeke, azért, és ők manipulálnak mindenki mást)…
 
Valamennyi EU országában van probléma, de vannak jó dolgok is, itt-ott esetleg más.. de az életterünk kicsi, a problémáinkat együtt tudjuk csak megoldani mert egymásra vagyunk utalva.
Lehet tiltakozni a migráció ellen, de meg kell nézni a népességi összetételt, szüksége van rá Európának … most divat ez a “szülessen gyerek mozgalom”, de nem oldja meg a problémát, nem 20-30 év múlva kellenek a dolgozni tudó emberek, hanem már 10-15 év múlva … gyerekeket meg nem lehet ügye dolgoztatni… de ha nem is iskoláznánk túl őket, sokat nem érnek a 18-20 éves “tapasztalatlan” egyének se… de annyit tudni most is, hogy nem utóbbi kategóriából van a hiány (szakmunkásnak való ember van, maximum jó program nincs itthon se a képzésükre), hanem a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező egyének azok akik hiányoznak.
A beilleszkedni nem tudó emigránsokat hazaküldik, az itt letelepedni engedélyt kapók iskolába kerülnek (nem csak lézengenek), ha nem hajlandó aktívan megfelelni az elvárásoknak, szintén, pár éven belül hazaküldik (az első pár évben csak ideiglenes “letelepedési” papírt kap, amivel kvázi mozoghat szabadon, de a társadalom hasznos tagjává kell válnia, vagy mehet “haza” ha otthon már rend van)…
 
a kvóta se előírás.. azaz nem csak odalöknek valakinek valakit, de a kvóta nélkül is úgy is befogad az ország az adott mennyiségből évente (csak nem beszélnek róla), és miért? Mert sokan tényleg okkal jönnek.
 
sajnos azonban mind megvagyunk vezetve.. nagyhatalmi emberek érdekeinek vagyunk szavazati rovátkáik…
mindazonáltal egy dolog biztos, az európai nemzeteknek csak együtt van manapság esélye, és ennek eddigi lehasználhatóbb eszköze az EU, így együtt kell működni, nem fog mindig tetszeni mindenkinek minden, de meg kell próbálnunk a legjobb formánkat hozni és ha kompromisszumok árán is, de előrelépni, hogy ha lépésről-lépésre is, de létrehozhassunk egy jobb társadalmat…

Vízbontás mondhatni “elektromágnesességgel”? ..pontosabban Magnetron segítségével…

Érdekes elmélet.. egyenlőre most csak ennyit amennyit a cím elmond… ennek nagyon, de nagyon utána kéne nézni.. talán ez a legéletképesebb tervem az összes közül.

Egyenlőre nem is teszem közzé, akarok majd még a működési elméletéről ideírni pár sort, de a bejegyzés szerkesztésének kezdete pontban: 2011. 10. 17 8:46 …

Dióhéjban most csak annyit, hogy lenne egy csévélt üvegcső egy magnetron körül, amiben a víz folyna.. és a magnetron elpárologtatná elsősorban, de azt tovább hevítené és ezzel bontanánk szét a vizet hidrogén-oxigén formára… a gáz állapot túlhevítése a lényege… úgy hiszem ez aránylag kevés energiából kivitelezhető lenne.. a folyamatnak csak az elein kéne külső energiaforrás utána egy generátorra kötve már magának megtermelné a maradékot… legalábbis erre számítok, noha ez a tanult “fizikai” törvényeknek ellentmondana… de nem vagyok biztos, benne, hogy az általunk tanult fizika helyesen működik (tapasztalataim szerint a mágneses terek erejét eléggé lebecsülik)..

Ezen eszközt belehetne építeni akár bármely járműbe egy megfelelő felépítés esetén…

Hideg-Meleg energiacella

Lehetőségeimhez képest igyekeztem kigondolni egy módszert az energiatárolásra, arra követtkeztetésre jutottam, hogy az energia tárolása talán egy villámhoz hasonló elven lehetséges lenne egy igen nagyfeszültségű szikra formájában. ami szükséges egy tárolóhenger ami valamilyen szigetelő elemnek kell legyen és valamilyen energiatároló közeg. a probléma leginkább ezzel van. létezik vajon olyan gáz ami képes elektromos statikusságot tárolni?

Ezen lehetéségek kivitelezhetősége további vizsgálatot és kísérleteket igényelne… Ha lesz időm és lehetőségem, egyszer visszatérek a témára.

 

Addig is.. elmentem ezt mint tervötletet.. és írok egy újat egy másik lehetőségről (visszanézve van pár ötletem az elmúlt évekről .. csak úgy özönlik itt a hülyeség.. de talán van egy-két érdekesebb).

Folyékony fény?

Csak egy érdekes elmélet.. a napon gondolkodtam, hogy milyen sok energiát is ad le, majd ránéztem az órám számlapjára és a mutatók eszembe juttatták a fluoreszkáló festék fényelraktározó képességét…

Tudom ez a mennyiség csekély, de ezen holminak egy folyékony vegyületével talán érdemes volna kísérletezni, ha mást nem azért, hogy a fényelnyelőképességét fokozni és talán hasznát vehetnénk a napelemeknél..

 

De ez az egész csak egy rövid elmefuttatás.. de érdemes volna megvizsgálni…

Egy érdekes motorelv (gőzmotor?)

Nos egy érdekes elv jutott az eszembe, egy motor ami vízgőzzel működne..

A lényege az, hogy a bemenő folyékony vizet hirtelen elpárologtatjuk és az így keletkezett térfogatváltozást használnánk fel..

Elméletnek a következőkre gondoltam (amiket ki lehetne vizsgálni) … bár valamennyi ott bukhat el, hogy sok energia kellhet hozzá.. de ki kéne vizsgálni:

  • Egy kazán szerű rész lenne ami melegít..
  • Egy miniatűr de hatékony fűtőszál lenne minden hengerben ami elpárologtat
  • Mikrohullámmal párologtatjuk el a vizet.

Ezen kívül előnyös lehet ha a víz előre van melegítve így a hengerben kevesebbet kéne melegíteni.

Probléma lehet a téli üzem.. esetlegesen megfelelő adalékanyagokkal a forráspontot és fagyáspontot ellehetne tolni a megfelelő irányba, de akkor az adalékanyag is elpárolog… kérdéses, hogy ez milyen káros-anyagkibocsátással járna… esetleg megérné a rendszert visszaforgatni?

A zárt rendszer mellett szól, hogy lehetne akkor a rendszerben a környezetinél kisebb nyomás, így a forráspont lényegesen alacsonyabbá válhatna.

 

Elsősorban látszik, hogy a rendszernek igen nagy energiaéhsége lehet, így nyereséges csak előremelegített forráspont közeli hőmérsékleten lehet kifizetődő…

 

.. konklúzió: nem biztos, hogy megéri foglalkozni ezen elmélettel nagyon, bár érdekes kísérlet lehetne belőle szerintem.

Az amit tudni kell

Igyekszem fejbentartani azt amit tudnom kell, de néha-néha kimegy a fejemből egy-két “apróság” … érdekes, hogy megfigyeltem, hogy nem emlékszem sok “mindennapi” cselekedetre, vagy, hogy találkoztam egy szomszéddal és ráköszöntem … hmm.. sehogy se tudtam felidézni az esetet hiába mondta a szomszéd, hogy megtörtént egy fél éve.. és, hogy ő meg is lepődött…

Viszont általában ha valamit meg kell jegyeznem akkor azt meg is jegyzem és emlékszem is rá.. a memóriám ebből a szempontból kiváló, egy könyv tartalmát általában (kivéve ha nagyon tömény és rosszul, unalmasan megfogalmazott a könyv.. de ezek nem feltételeik egymásnak) egy olvasás után megtudom jegyezni úgy 90-95%ra… nem kell sokat törnöm magam a visszaidézésen.. bár igaz azért erősen tartalomfüggő miről is van szó 🙂 egy évszámokat tartalmazó könyvet nem fogok nyilván visszamondani egy az egyben… lehet tudnák fejlődni ez ügyben, hogy ezt megtudjam tenni (sőt ez biztos) de nem célom lexikonná válni, így ezen területen nem fejlesztem képességeimet…

 

Lényeg az írásomban, a kiismerési időszakon túl vagyok.. tudom hol kell fejlődnöm és vázolnom, hogy “jobb” ember legyek.. most jött el a cselekvések ideje..

Meg lájuk, hogy hogy megy ez.. addig is: Igyekszem túlélni…

Újévet, meg egyebek…

Nos igen.. elmúlt Karácsony, majd új évet kezdtünk. Hát ez esetben akkor utólag is boldog újévet kívánok…
Rég nem írtam semmit (újfent).. de ez nem jelenti azt, hogy semmi se történt volna.. sok minden történt, és továbbra is történik, és történni is fog még… Ez a világ rendje, a szüntelen változás. Ez ellen nem lehet tenni, és nem is érdemes. Minden változik, a környezetünk, az ismerőseink, és mi magunk is.
Végső soron mi döntünk arról, hogy milyenné is fogunk válni, de a környezetnek erős befolyásoló képessége lehet. A tanult szokásaink, a kultúránk, az a társaság ahol általában megfordulunk, a közeli ismerősök, barátok, mind-mind befolyásolnak minket kisebb, nagyobb szinten.
Talán nem egyértelmű, hogy mit is akarok kifejezni, de azt elmondhatom, hogy az utolsó döntés a saját kezünkben van. Döntsük el, hogy merre kívánunk haladni, milyen úton kívánjuk elérni céljainkat és tegyünk róla, hogy utunk a lehető legkikövezettebb legyen.. hmm.. azt tudni kell, hogy bármilyen utat is kívánunk követni, azért mindig(!) tiszteljünk a környezetünket, más embereket, kultúrájukat, egyéb élőlényeket (állatok, növények), magát az egyensúlyt.
Talán sokszor nem egyértelmű mit is kell tennünk azonnal. Talán később sem. Sokan kóborolnak cél nélkül, és sokan olyan célt követve amely valójában nem feltétlen az a cél amit keresnének. Csupán nem tudják, hogy mit is akarnak ezen világban. Talán ez a világ túl nagy és nem tudja az ember, hogy mihez kezdjen magával. Ehhez jön a “modern” társadalom általi életmód, ahol sokszor nincs előre eldöntve, hogy kinek mi lesz a dolga ezen világban. Ez a szabadság főképp a fiatalokat (mondhatni) sújtja leginkább, sosem tanulták meg azt, hogy hogyan is kell megismeri önmagukat, ezáltal eltévednek az útjukon, olyan célokat hajtanak amik vagy lehetetlenek, vagy nem az amit tenni szeretnének.. de lehet, hogy egyszerűen nincs is céljuk.
Megbízhatatlannak mondanak sok fiatalt, de ez így nem teljes, az ok amiért a többség megbízhatatlan lehet, az a tapasztalatuk hiánya, hogy a “kényszer” sokszor nem viszi rá őket arra, hogy megtegyenek valamit ami nem feltétlen kényelmes. Mondhatni “jó környezetben” nőttek fel, és amíg nem érzik szükségletét nem biztos, hogy lesz elég kitartásuk.

… na jó… sok a beszéd.. és kevés a cselekedet…
A’szem megyek reggelizem.. és beszerzek pár könyvet amiből tanulni szándékozom a jövőben…

Napelemes-Pneumatikus gépjármű…

Elképzeltem egy járművel ami a szokásostól eltérő elven működne… elektromos lenne, de a napelem által termelt energiát nem akkumulátorokban tárolná el, hanem sűrített levegőként.. nem tudom mennyire lenne lehetséges ez.. a kérdés leginkább, hogy létezik e olyan kompresszor ami kevés energiával is tud nagy nyomást (legalább 2-300 bár) létrehozni.
A motor lehet pneumatikus, ha már sűrített levegőként tároljuk el az energiánkat.. ezzel talán megoldódna az akkumulátorok drága ára és a megsemmisítési költségeiknek problémája.. (az élettartamról nem is beszélve)..

Hátrány, hogy baleset esetén ugyancsak nagyobb a rizikófaktor … szépet tud ám robbanni egy túlnyomásos tartály…